Archive for the ‘könyv’ Category

ASIMOV Encyclopedia Galactica

2007 július 17

Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a jó sci-fit. Könyv formájában meg főleg. Ennek ellenére Asimov műveit csak nemrég ismertem meg, pedig az “I, Robot” a kedvenc filmjeim közé tartozik. Könyvesboltban akadtam rá az Encyclopedia Galactica első kötetére, ami Asimov műveit kronológiai sorrendben gyűjti össze. A könyv elején már a robot novellák teljesen magával ragadják az embert, és az ember addig le sem tudja tenni a kötetet, amíg végig nem olvasta. Életemben először olvastam egy jó sci-fi krimit. Egyszerűen jó a könyv. Mindenkinek ajánlom aki szereti a műfajt. Nagy bánatom, hogy ezek a kötetek kezdenek lekerülni a könyvesboltok polcairól, így egyre nehezebb megvenni a teljes sorozatot. A második kötetet úgy tűnik már a kiadótól kell beszereznem.

Az alkimista

2006 október 27

Már A Nagy Könyv című műsorban felfigyeltem erre a könyvre. Igazából addig nem is nagyon hallottam Paulo Coelho-ról. Valaki azt említette nekem, hogy ez a könyv üres és nem nagyon szól semmiről. Én ennek pont az ellenkezőjét gondolom. Az alkimista nagyon könnyen olvasható, van cselekménye és mondanivalója. Én teljes mértékben tudtam azonosulni a könyvvel, mert az én életfilózófiám passzol a könyv üzenetéhez: nem szabad hagyni, hogy egyik napról a másikra éljünk, próbáljuk meg véghezvinni álmainkat, végigvinni saját személyes történetünket, mert csak így lehetünk igazán boldogok az életben. Ezek után nem is csodálom, hogy Magyarországon ekkora siker lett ez a könyv, és egészen biztos, hogy megveszem majd Paulo Coelho egy másik könyvét is.

Az idő rövid története

2006 október 24

Ezt a könyvet még ajándékba kaptam, de azelőtt is sokáig készültem rá, hogy megvegyem. Azóta már harmadjára olvastam el. Stephen Hawkingot csodálom tudása miatt, és azért, mert betegsége ellenére életben tudott maradni, és életét továbbra is a tudománynak szentelni. A könyv elég olvasmányos, de ha az ember meg is akarja érteni, nem ajánott fáradtan elkezdeni olvasni. Van benne csillagászat, történelem, fizika, tehát minden ami kell ahhoz, hogy megpróbálhassuk megérteni, magát a világegyetem működését, és azt, hogy honnan jöttünk és hová tartunk. Ebben a képek is nagy segítséget nyújtanak. Minenkinek ajánlom Az idő rövid történetét, akit érdekel a téma és még nem olvasta.