Az Egon és Dönci című animációs film egy újabb magyar alkotók által készített csoda. Először torrentoldalakon hallottam róla, mert jó darabig tilos volt feltölteni, tekintettel arra, hogy magyar alkotás. Ma viszont szerencsém volt megnézni. Az első pár percben néztem bután, mert teljesen más volt, mint amire számítottam. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy nem is nagyon néztem utána. Ennek ellenére nem kellett sok időnek eltelnie, hogy beleszeressek. A képi világ különleges, de mindenképp lenyűgöző. Túl sok párbeszédre ne számítsunk, a hablatyból néha viszont kitűnik egy-egy magyar szó. A történet engem nagyon megfogott: Egy távoli galaxisban él Egon a kövér macskájával, Döncivel. Egy napon a bolygón landol a Voyager 3, aminek hatására űrhajót építenek, hogy ellátogassanak a Földre.
A szereplők nagyon jópofák, és a film tele van vicces és érdekes momentumokkal. A mondanivalója is sokkal mélyebb, mint amennyit első blikkre lát az ember. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy nézze meg, és ha teheti, vegye meg, támogatva ezzel a készítők munkáját. Minden magyar igazán büszke lehet erre a színvonalas alkotásra.
Archive for the ‘Film’ Category
Egon és Dönci
2008 január 26Stardust (Csillagpor)
2007 október 20Ismét moziban voltam. A héten a sok zh után jól esett egy kis kikapcsolódás, és ezt a filmet már egy ideje ki is néztem magamnak. Nem csalódtam. Nagyon szeretem azokat a filmeket, amik elrugaszkodnak a valóságtól, és egyáltalán van bennük valami fantázia. A Stardust egy múltbéli világ mellett, egy teljesen más, fantáziadús világot mutat be, ami engem egy kicsit emlékeztet Hayao Miyazaki rajzfilmjeiben megismert világra. Megjelennek királyok, trónért versengő királyfik, egy csillag, boszorkányok, kalózok, varázslat és még sokminden más. Ez egy kalandfilm, viszont rendesen meg van tűzdelve humorral és romantikával is. Ahogy az egyik barátom mondta, a filmben olyan konkrétan mondanak ki igazságokat, hogy az megüti az embert. Részleteket nem mondanék a filmről, mindenkinek ajánlom. Még Robert De Niro alakítását említeném meg, ami nem hétköznapi.
Ja és aki megnézi a filmet, annak van egy javaslatom: figyeljen az apró részletere, próbáljon meg más jelentést keresni a szavak mögött, mert van jópár rejtett poén is a filmben, amik igazán nagyot ütnek.
Megnéztem a Harry Potter 5-öt
2007 július 17Mindig elég nagy felhajtás van a Harry Potter filmek körül. Mivel olvastam az összes eddig megjelent HP könyvet, és nem szeretek kimaradni semmiből, így elmentünk megnézni. Véleményem szerint a Harry Potter könyveknél és filmeknél is igaz, hogy minél újabb annál jobb. Főleg, hogy ez az új rendező igazán érti a dolgát. Az első két film a könyvek nélkül szerintem nem lettek volna nagy durranások. Kisgyermekeket erre a részre nem biztos, hogy ajánlott behozni, de aki olvasta a könyvet az számíthatott is erre. Összességében szerintem nem volt rossz a film, nekem kifejezetten tetszett. Az effektek is elég hatásosak voltak. Ha az ember nem azt nézi folyamatosan, hogy mi volt másképp a könyvben, vagy éppen mit hagytak ki, akkor igazán jól szórakozhat a filmen. Nem tudom más mozikban így volt-e, de egy elég érdekes dologgal spékelték meg a filmet: félidőben szünet volt. Moziban valahogy nem ehhez van az ember hozzászokva. Mindenesetre akinek tetszett az előző rész, annak szerintem ez is elnyeri majd a tetszését.
Táncoló talpak
2007 március 10Én nagyon szeretem a rajzfilmeket, és amit lehet meg is nézek. A Táncoló talpakat viszont nem reklámozhatták nagyon, mivel egyáltalán nem hallottam róla pár héttel ezelőttig. Tegnapelőtt sikerült megnéznem, és elég vegyesek róla a gondolataim. Ez egy elég aranyos kis animációs film. Nagyon jól meg vannak rajzolva a figurák, és alapból zseniális, ahogy az animációt és a valóságot összemosták. Mondanivalója is van a filmnek, azonban szerintem elég rossz oldalról van megközelítve, és nem ártott volna a forgatókönyvírónak se utánnaolvasnia egy-két dolognak. A film vége sem túl jó, mert egyrészt nekem nem annyira tetszik, másrészt az embereket nem készteti arra, hogy elgondolkodjanak a film mondanivalóján. Összességében viszont azt kell mondanom, hogy tetszett. A karaktereknek elég jól kidolgozott személyisége van, a spanyol pingvinek egyszerűen zseniálisak
Szabadság, szerelem
2006 november 2Ismét moziban jártunk, és megnéztük a Szabadság, szerelem című magyar filmet. Mivel a témája elég komoly (1956-ról szól), kicsit féltem tőle, mert kevés jó komoly magyar film született az utóbbi időben. Úgy tűnik félelmem alaptalan volt, a film nagyon jól sikerült. A filmzene is remekül el lett találva szerintem. A filmben történelmileg sincs szerintem semmi kivetnivaló, és a film cselekménye is nagyon jó lett. Van benne minden: sport, barátság, szerelem, akció. A szereposztás nagyon jó volt, és a jelenetek is nagyon hatásosak voltak. Volt egy-két utalás más magyar filmekre is. Ugyanazt tudom elmondani, amit az Utazás című színdarabról: elég súlyos, emészteni kell, de ez is egy méltó mű 1956 50. évfordulójára. Szintén nem hepiend a vége, és egy kicsit befejezetlen, de ez így is van jól. Mindenkinek ajánlom a filmet, legalább egyszer érdemes megnézni.
Lázadó generációk – zenés filmek
2006 október 17Bár a tegnapi nap nemigazán nevezhető számomra rövidnek és könnyűnek, az éjszaka mégis elég sokáig kint voltunk. A SZOTE Klubban olyan klasszikusokat vetítettek, mint a The Doors, a Jézus Krisztus Szupersztár és a Hair. Hajnali 1kor lett vége az egésznek, de mi még utána a belvárosi híd közepén beszélgettünk vagy másfél órát. Azért csak annyit, mert csak annyira volt hideg, hogy hallani lehetett a jegesmedvék mormogását és a pingvinek talpának csattogását az aszfalton. Mi viszont nem voltunk túlöltözve (én főleg nem). Ismét egy jó nap telt el.
Mozizás ezerrel
2006 augusztus 26Aki szeret moziba járni, az valószínűleg most nyáron nem győzte vásárolni a mozijegyeket. Gólyatábor alatt megnéztem a Karib tenger kalózai második részét. Az első rész nekem nagyon tetszett, úgyhogy már teljesen bele voltam betegedve, hogy már mindenki látta, csak én nem. Azt nem mondom, hogy nem voltak benne furcsa részek, de nekem nagyon bejött a film. Picit vesztett az első rész hangulatából, de minden benne van ami kell: hatásos részek (annyira, hogy teljes erővel szorulsz bele a székbe azon gondolkodva, hogy szívrohamot kapjál, vagy ne), tökéletes zene, kalózok, érzelmek és fantasztikus humor. És amikor az ember azt hinné, hogy tökéletesen lezárják az egészet, az utolsó percben jön egy hatalmas fordulat, és rájössz hogy lesz harmadik rész. (Tudom, ti mindannyian tudtátok, de én nem) ![]()
Aki ismer, tudja, hogy imádom a rajzfilmeket. Sikerült jegyet vennem a Cars (Verdák) utolsó vetítésére. Hát nem csalódtam. A Pixar egyszerűen nem tud rossz filmet csinálni. Ezeknek az animációs filmeknek mindig van mondanivalójuk, és igazi értékeket közvetítenek (barátság, bizalom, család, szeretet…). Engem egy mondat fogott meg a legjobban: “Nem számít, hogy hova mész, amíg tudod, hogy honnan jöttél”. A karakterek jelleme tökéletesen ki van dolgozva és a filmben egyszerre van jelen az egyszerűség és a komplexitás. Egy szóval nagyon tetszett, és alig várom, hogy megvehessem DVD-n.