Archive for the ‘csillagaszat’ Category

Holdfogyatkozás ma éjjel

2008 február 20

Tudom, jócskán megkéstem vele, de remélem még lesz aki olvassa a blogot a nagy eseményig. Holdfogyatkozásban lesz részünk ismét, tehát lehet kávét főzni, hogy ébren tudjunk maradni. Aki viszont lustább, és csak a teljes fedést szeretné látni, annak elég hajnali négyre felhúznia az óráját és időben lefeküdni (már is késésben vagy ;) ). Aki nem egyedül szeretné követni az eseményeket, annak ajánlom figyelmébe a holdfogyatkozásra szervezett programokat. Ezek, és a holdfogyatkozás fázisainak pontos ideje információkkal megtalálhatók a Magyar Csillagászati Egyesület hírportálján.

Persze pont most nem tudok otthon lenni, hogy távcsővel követhessem az eseményeket. Akik szerencsésebbek nálam, azoknak ajánlom figyelmébe a Hold közelében látható Szaturnuszt is megfigyelésre, mert az utóbbi hetekben nagyon szép látványt nyújtott, és az embereket leginkább ez a bolygó csigázza fel.

Derült eget mindenkinek!

Meteorlesen

2007 augusztus 14

Fázok! De ezt nem is bánom, sőt még jól is esik. Valamilyen csoda történhetett, mivel hosszú napok után végre csillagos az ég. Ennek azért örülök különösképpen, mert most van a Perseidák meteorraj maximuma (pontosabban tegnap volt). Ilyenkor a legjobb kifeküdni, vagy kiülni az ég alá. Szerintem  ez társaságban a legjobb, mellettem viszont senki sincs, csak a laptoppal tudok másokkal interneten beszélgetni. Sajnos egyre kevesebb barátom olyan elvetemült, hogy hajnalban még virrasszon, így 3 óra fele már egyre kevesebb dolog van ami ébren tartson. Most ásítok is nagyokat. :) A látvány csodálatos, és ez az alkalom abban különbözik az eddigiektől, hogy most van egy komoly távcsövem is. Ez azért nagyon hasznos, mert nem alszok el a füvön feküdve, hanem lehet más célpontok után is nézni. Bár egy amatőrcsillagásznak nem újdonság a meteor látványa, igazából elég gyakran találkozik velük, ez mégis különleges alkalom, mivel ilyenkor kifejezetten sok hullócsillagot lehet látni.

Skywatcher 200/1000

2007 augusztus 10

Nem is tudom mióta vágyom már egy ilyenre, az viszont biztos, hogy már általános iskolás koromban akartam venni egy ilyet. Azóta jópár év eltelt, és sosem jött össze rá a pénz, mindig valami másra kellett. Kb. egy éve elhatároztam, hogy márpedig megveszem, és szép lassan elkezdett gyűlni a pénz. Azt hiszem egy óvodás rajzom váltotta ki belőlem ezt, amit akkor találtam meg, és a naprendszert ábrázolta. Egy hónappal ezelőtt beteljesült egy álom, megvettem életem első igazán komoly csillagásztávcsövét. Egy mérföldkő az életemben. Egy 200/1000-es newton távcsőre esett a választásom, mivel érdeklődésem középpontjában leginkább a mély-ég objektumok állnak. Talán azért, mert ezek olyan dolgok, amik észleléséhez eddigi távcsöveim alkalmatlanok voltak. Óragépet majd szeretnék venni hozzá, de egyelőre élvezem, hogy manuálisan kell követnem a célpontjaimat. Igazából ezért nem goto-val vettem a távcsövet, szeretem keresgetni az objektumokat, és megfizethetetlen a sikerélmény amikor megtalálom őket. Nem is olyan nehéz ez, hamarabb ráéreztem a dologra mint vártam. Az egész távcső megismerése igazán gyorsan ment. Magasságom ennél a műszernél pozitívum volt. A jusztírozástól féltem, de a távcső összeszerelése után igazán semmiség volt. Azt sajnálom, hogy az időjárás eddig nem igazán volt partner. Eddig összesen 5 éjszaka tudtam kint lenni, a többin felhős volt az ég, vagy nem voltam itthon. Az augusztus mindig izgalmas hónap, úgyhogy remélem a késöbbiekben lesz alkalmam észlelni. Tervezem majd, hogy készítek képeket, amiket megosztok majd veletek. Szerencsére nem túl fényszennyezett környéken lakom, de azért pár lámpát szívesen kilőnék, pár fát pedig kivágnék. :) Remélem majd sok élményemet tudom mjad megosztani itt veletek. Egyébként felemelő látni, hogy más emberekből is mit vált ki ez a távcső. Csodálják, és nem tudják elhinni, hogy amit látnak az tényleg ott is van, mivel szabadszemmel nem észlelhető. Ha a közelben laksz, vagy van kedved idáig elutazni, egy derült éjszakán neked is szívesen bemutatom ezt a szépséget.

Akkorának látszik majd a Mars, mint a Hold?

2007 július 8

Egyre érdekesebb HOAX-ok keringenek az interneten. Szüleim mutattak egy olyan lánclevelet, aminek a témája ugyanaz volt mint ennek a postnak a címe. De számomra mégis az a legmeglepőbb, hogy az emberek ezt el is hiszik. A levél azt próbálja beadni nekünk, hogy olyan közel kerül a Mars a Földhöz, hogy az égen akkorának látszik majd mint a Hold. Ez nyilvánvalóan marhaság, ha belegondolsz elég nagy baj lenne, ha ez megtörténne. Nem tudom mire jó ilyen marhaságok terjesztése, viszont érdekes látni, hogy mindent be lehet adni az embereknek, akik ezt fénysebességgel továbbítják másik száznak. Meg kell tanulni, hogy ne higyjünk el mindent, amit a médiában, látunk vagy olvasunk. Láncleveleknek meg főleg ne higyjünk, mert azok nem hiteles források. Gondolkodjunk is, ne csak olvassunk.

Holdfogyatkozás szombaton

2007 február 26

Hogy ha nem értesülnétek időben, akkor szólok, hogy szombatról vasárnapra virradóan teljes holdfogyatkozás lesz megfigyelhető hazánkban. Na persze ez attól is függ, hogy az időjárás mennyire akar keresztbe tenni nekünk. De mivel a holdfogyatkozás nem két perc alatt zajlik le, így felhősebb ég mellett is van esély a megfigyelésre. Szerintem csodálatos látvány, egy valódi természeti csoda. Nem kell mást tennünk, mint szombat éjjel a tekintetünket az égbolt felé fordítani. Akinek van kedve távcsöves bemutatókhoz és előadásokhoz is csatlakozhat. Ezekről és a holdfogyatkozásról az alábbi képre kattintva szerezhetsz több információt. Mivel a közelben nem szerveznek bemutatót, így csak bízom benne, hogy a polarisos előadásokat az interneten közvetítik, és a távcsövem társaságában, a kertben vagy az ablakban (időjárásfüggő) fogom figyelemmel követni az eseményeket.