Egész jó volt.
Nem szokásom az ilyen filmeket a könyvvel összehasonlítani de szerintem a film nem adta ugyanazt az élményt, mint a könyv. Ez szerintem annak köszönhető, hogy most a történet volt inkább előtérben, nem pedig a varázspálca párbajok. Ebben pedig határozottan a könyv a jobb. Túl sok látvány sem került a filmbe. Ennek ellenére akinek tetszett a többi film, annak ez is fog.
Archive for 2009. július
Megnéztem a Harry Potter 6-ot
2009 július 27Fejleszthetek félelem nélkül Mono-ra?
2009 július 22Igyekeztem kihasználni az egyetem által nyújtott lehetőségeket, így sikerült ingyen .NET keretrendszert és C#programozási nyelvet tanulnom. Amikor jobban el kezdtem ismerkedni a Mono keretrendszerrel, komoly aggályaim voltak, hogy ezt egy idő után a Microsoft nem hagyja ezt szó nélkül. Ugyanis a Mono a .NET keretrendszer nyílt forrású megvalósítása, amely a .NET-tel ellentétben tényleg multiplatform, és már egész komoly alkalmazások születtek rá. Igaz, nem támogatja a legújabb technológiákat, viszont az iparban általában ezekre nincs is szükség. Sok helyen még a .NET keretrendszer 1.1-es verzóját futtatják. A Mono egyébként igyekszik lépést tartani, a legfontosabb dolgok elég gyorsan implementálódnak: például iPhone-ra és Androidra hamarabb lesz Moonlight (Mono Silverlight implementáció), mint Silverlight (ha lesz egyáltalán). A fejlesztők számára egy szinte tökéletes fejlesztőkörnyezet, a Monodevelop is adott. Ehhez sajnos nincs stabil bináris még Windowsra, de a Visual Studio 2010 bétájához lehet profilokat hozzáadni, így egy ingyen letölthető Visual Studioval is lehet majd Mono-ra fejleszteni. A fejlesztőknek egy kis reményt adhat, hogy a Mono egy Novell projekt, és a Novellnek papírja van arról, hogy jóban van a Microsoft-tal. Nemrégiben napvilágra került egy bejelentés, hogy csak a Novell által kiadott Mono az elfogadott, bár eddíg nem tett semmilyen ellenságes lépést egy Mono alapú projekttel szemben sem. Pár nappal ezelőtt a Microsoft bejelentette, hogy a C# és a CLI Community Promise alá került. Várjunk csak egy kicsit… eddíg nem lehetett szabadon C#-ban programozni? Mindenesetre az FSF szerint ennyi nem elég, és még nem lehetünk nyugodtak. Én pedig már kezdtem örülni…
Ubuntu One és Dropbox
2009 július 20Nemrég megkaptam a meghívómat az Ubuntu One nevű online szolgáltatáshoz. Ez egy olyan, a Canonical Ltd. (az Ubuntu kiadója) által fejlesztett szolgáltatás, amely online adattárolást biztosít. Ezt úgy teszi, hogy van egy mappa, aminek a tartalmát a kliens alkalmazás egy online tárhelyre folyamatosan szinkronizálja. A tárhely pedig egészen pontosan 2 Gb(előfizetéssel bővíthető) nagyságú. Nekem első ránézésre nagyon tetszett a dolog, viszont a múlt héten egy munkatárs ajánlott egy alternatívát: a Dropboxot. A lényege ugyanez, csakhogy az alap ingyenes 2 Gb barátok meghívásával 3 Gb-ra növelhető. Amíg az Ubuntu One csak Ubuntu-ra (azok közül is csak a 9.04 utániak támogatottak), a Dropbox Linuxra, MacOSX-re és Windowsra is telepíthetők. Mindkét szolgáltatás elérhető online, webes felületen keresztül. Itt is a Dropbox a nyerő, sokkal kifinomultabb, letisztultabb és szebb.
Mivel én a platformfüggetlenséget szeretem (még akkor is ha linuxos programról van szó), a Dropboxot választom.