Már a hét elején megrendeltem az Ubuntu 8.10 cd-t. Sajnos már csak egyes számban írom, mert a canonical túl nagyok voltak az ebből származó kiadások. Sajnos így én se nagyon tudok CD-ket osztogatni, így önző módon meg kell tartanom ezt az egyet magamnak.
Ha valakinek esetleg lenne felesleges cd-je, akkor én szívesen elpasszolom másoknak.
Sajnos sok ember nem mer rendelni külföldről semmit, mert fél a nagy költségektől. Még akkor is, ha 1000 ember mondja, hogy nem kell fizetni érte.
Nos, kiadták az Intrepid Ibex RC-t. Igazából már egy hónapja tűkön ülök emiatt.
Újabban kicsit bátortalan vagyok, mert nem venném jó néven, ha a rendszer használhatatlan lenne. Így már nem ugrok rá a bétára, inkább kivárom az RC-t. Ha minden igaz a notimon lévő ubuntu még 6.10-es kiadás, és arról lett mindig disztribúciófrissítve. Igazság szerint elhanyagoltam kicsit a rendszert, így már volt vele egy kis gond. Kicsivel több szoftvert is használok mint régebben, így a szabad hely is fogytán volt. Eljött egy új telepítésnek az ideje. ![]()
Most egy rendes image-t töltöttem le. Eddig az alternate cd-t használtam, így meg is voltam lepődve, hogy live rendszer indítása nélkül is lehet telepíteni. Elég gusztusos lett a telepítő, semmi gond nem volt vele, nekem a particionálóból a szabad lemezterület automatikus felosztása hiányzott (az kicsit gyorsabb, meg egy kezdő sem akad le rajta). Ja, és amin kiakadtam: miért lehet automatikus bejelentkezét bekapcsolni a telepítéskor? Így a felhasználók soha az életben nem szoknak hozzá a biztonságos géphasználathoz. A rendszer nagyon kényelmes. Kényelmesebb a 8.04-nél és egy átlagfelhasználónak mintha több újdonságot is hozott volna. Az új gnome tetszik. Emphaty-re még nincs kedvem váltani, de egyelőre szerencsére úgy is a Pidgin az alapértelmezett. Külön IRC kliens valamiért már nem része a rendszernek (nem tudom mi óta). Amit viszont nem értek, az az, hogy az Ocra miért része az alap rendszernek. Szerintem elég lenne, ha csak fent lenne az alapértelmezett tárolókban. Bár az automatikus bejelentkezés egy rossz húzás biztonság szempontjából, de a titkosított privát könyvtárak egy jó húzás. Az átlagfelhasználókhoz közelebb kerül ez a lehetőség, kár hogy ezt is külön kell letölteni. A vendég munkamenet is kellemes szolgáltatás. Én alapvetően paranoid vagyok, így nem kell félnem odaadni a haveroknak a gépet egy rövid időre, hisz úgysem tudnak hozzáférni privát dolgokhoz.
A network manager egyszerűen csúcs lett. Egyszerű, hatékony… mást nem is tudok hozzáfűzni. A totem bbc plugint kapott. Ez engem kevésbé érint, és szívesebben látnék VLC-t totem helyett ubuntuban. Persze a filozófia mindenek előtt. Az is okos dolog, hogy minden sikeres induláskor készül egy mentés a kernelről, így nem kell attól (annyira) félni, hogy valami reszelés után nem indul el a rendszer.
A rendszerrel teljesen elégedett vagyok, 6 óra alatt semmi bug nem jött nekem elő, pedig keresem őket.
Az artwork tetszik, bár mér hosszabb ideje ezt használtam már. A kőszáli kecske szerintem sokaknak tetszeni fog
2008 október 25 at 18:59 |
Szia!
Én is ma reggel telepítettem fel az RC-t és nagyon tetszik, mert a Gutsy Gibbon óta nem igazán követtem a változásokat, így nagyon sok újdonságot találtam. Sokkal egységesebbnek tűnik a rendszer.
Mivel elsősorban film nézésre használom a laptopomat ezért legelőször a VLC playert tettem fel.
Szuper, hogy nem kell rajta állítani semmit, előre van konfigurálva (még a feliratok kódolását sem kellett átállítani).
DE: mivel rögtön elkezdtem megnézni egy filmet, észre kellett vennem, hogy kb.10 másodpercenként megakad (ugrik) a film. Nem hosszú időre, de annyira, hogy zavaró, mert az ember egy idő után direkt arra figyel.
A hiba ugyanannál a filmnél totem esetében nem jelentkezik. Csak azt meg én nem szeretem annyira.
Meg tudnád nézni esetleg, hogy nálad is jelentkezik-e ez a hiba? Vagy ha kapásból tudod, hogy mi okozza akkor megköszönném, ha megosztanád velem.
Előre is köszi.
Patkó Péter
2008 október 26 at 9:27 |
Nálam nem jelentkezik a probléma, sőt az ismert bugokat és a fórumokat átnézve sem találtam utalást rá, hogy bárki találkozott volna vele. Azt esetleg meg tudnád írni, hogy milyen forrásból játszotta a videót? Ha helyi lemezről az nem volt véletlen egy pendrive, lemez vagy ntfs particio?
2008 október 27 at 9:19 |
én nagyon várom, hogy végre final legyen a 8.10, aztán upgrade-elek. a bétát próbáltam, de akkor még elég sok bug volt benne, mindennapi használatra nem volt alkalmas. most megfogadtam, hogy ha törik, ha szakad, megvárom, míg megjelenik, és csak akkor frissítek. az intrepid nagyon jó lesz! már csak 3 nap!