Archive for 2008. július

Az internet sötét oldala

2008 július 9

Elolvastam az “Internet sötét oldala” című könyvet. Igazából nem én vettem, hanem nyertem. Ez szerencse, mert ha pénzt adtam volna érte, akkor azt most sajnálnám. Peter Warren az egyik szerző, ezért úgy éreztem, hogy érdemes lehet elolvasni a könyvet. Az a gond, hogy az internetes bűnözést nem annak a szempontjából mutatja, mint akinek a könyvet írták. Ugyanis ez a könyv az internet bűnös oldaláról: a gonosz hackerekről, a vírusokról, a férgekről, pedofilokról, botokról és identitáslopásról szól. Szakkönyvnek semmiképp sem mondanám, mert megtörtént eseteket boncolgat pár szereplő megszólaltatásával, de nem szakmai oldalról. Nem kínál megoldást a problémákra, nem mondja el, hogy hogyan lehet védekezni a fevetett problémák ellen. A médiában használt flancos szavakkal, mint a kiberzsaru vagy a kibertér, próbálja lenyűgözni az olvasót. Szóval csak annak ajánlom ezt a könyvet, akit mérsékelten érdekel ez a téma, és csak arra kíváncsi, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek rá, ha az otthoni számítógépével az internetre csatlakozik. Akit jobban érdekel a téma, annak inkább Kevin Mitnick könyveit ajánlanám, ami azon túl, hogy érdekes olvasmány, még ötletekkel is segít a védekezésben.

Google Browser Sync utód: Mozilla Weave

2008 július 7

Sokan vagyunk úgy, hogy nem egyetlen gép előtt böngészünk. Van egy a munkahelyen/iskolában, van egy otthon, van laptop, meg ki tudja még hol internetezik az ember. Persze így sok fejfájást okozhat az, hogy a könyvjelzőket nem a memóriánkra, hanem a böngészőre bízzuk. Ezért is szerettem nagyon a Google Browser Sync nevű csodát, amivel minden böngészőbeli adatomat titkosítva tárolhattam a neten, így szinkronban volt minden böngészőm. Idő közben kijött a Fifefox 3.0, ami már teljesen új könyvjelzőkezelést valósít meg, így hirtelen használhatatlanná vált ez a kedves kis kiegészítő. Sokfelé keresgéltem alternatíva után, de én szívem szerint a jól megszokott kiegészítőhöz vártam volna frissítést. Sajnos nem jött és nem is fog jönni. A fiúk a Google-nél befejezték a bővítmény fejlesztését, így a Google Browser Sync oldaláról már le sem lehet tölteni (a forráskódot viszont feltették a Google Code-ba, hogy hátha akad valaki, aki okos dologra tudja használni). Helyette két alternatívát ajánlottak fel: a Mozilla Weave-t és a Foxmarks-ot. Ha az ember nem akarja papírcetliken tárolni a a könyvjelzőit és előzményeit (miért tenné ezt, írtó nagy marhaság lenne), akkor alternatívát kell választani, ami azért nem is olyan egyszerű. A weave okosabb, viszont még béta. Engem nem tart vissza a béta állapot, hisz még a Gmail is az 4 éve, mégsincs vele semmi probléma. Másrészt a Mozilla egy olyan cég amire szívesen rá is bízom a személyes adataimat (remélem jól teszem).
A dolog nem volt olyan egyszerű, mint ahogy gondoltam. A telepítés nem sokkal bonyolultabb, mint a Browser Sync-é volt, de első nekifutásra nem akart beengedni. Minden lehetséges kombinációt kipróbáltam, de aztán arra gondoltam talán kétszer félregépeltem a titkosításhoz szükséges kulcsszót. Tehát újraregisztráltam. Aztán mégegyszer. Itt jöttem rá, hogy nem bennem van a hiba, így elkezdtem keresgélni a neten. Találtam is megoldást: Az Ubuntu által szállított Firefox csomaggal vannak gondjai, így letöltöttem a hivatalos oldalról a tűzrókát, amivel tökéletesen működött. Ez nem is jött rosszul, mert egyéb problémáim is voltak vele. Hozzáteszem a Mac-es Firefox-al sem akar együttműködni, de gondolom ezt a problémát majd kijavítják. Még mindig csak könyvjelzőket és címkéket kezelek vele, a többi személyes adatot, mint például a jelszavakat jobban szeretem fejben tartani. A cucc nagyjából úgy működik mint a google browser sync, így nem volt nehéz váltani. Kicsit okosabb is, de nem hiszem hogy kihasználnám az egyéb képességeit egyelőre. A világ ismét megmenekült, hála a Mozilla Labs-nek. Köszönjük!

Update:

Mint kiderült, macen azért voltak problémák, mert még PPC ketyeg benne, erre létezik nem hivatalos verzió, ami letölthető innen.

Az ubuntu hivatalosan szállított Firefox-jára is telepíthető a kiegészítés, csak telepíteni kell a libnss és a libnspr javított verzióit. Ezek letölthetők innen és innen.

A postból kimaradt, hogy kicsit lassabb, mint a google sync, de nem túl zavaró, csak kilépésnél kell várni egy kicsit többet.

Moziban voltam: Kung Fu Panda

2008 július 6

Huhh. Ez az animációs film ütött. Már a trailer alapján régóta vártam és nem csalódtam. Aki nem látta sem a filmet, sem az előzetest, annak kötelező megnéznie:


A magyar trailert itt keresd!

Az egyik legfőbb dolog, amiért vártam a filmet, az Jack Black. Állat az a fickó, szinte az összes filmjét láttam már. A panda megvalósításánál is önmagát adta, mozgás, duma, minden. Őszintén tudtam nevetni a poénokon és jó érzéssel jöttem ki a moziból. Úgy tűnik a Dreamworks is tud még valami újat mutatni. A történet szép kerek, a karakterek is nagyon jól kidolgozottak. Remélem nem lesz második rész, mert ez úgy jó, ahogy van. Többet nem is mondok el a filmről, tessék megnézni! :D Tényleg jó!

Intrepid Ibex téma Hardy Heronon

2008 július 6

Szeretem témázgatni a linuxomat, mert fontosnak tartom azt, hogy jól érezzem magam abban a környezetben, amiben egész nap dolgozok. Mivel alapból a sötétebb témákat szeretem, ezért nagyon megörültem, amikor kikerültek az első screenshotok az Intrepid Ibexről. Még nem szeretném kipróbálni az új ubuntut (biztosan várok az első bétáig), de a témára kíváncsi voltam.

Nyissuk meg szerkesztésre a sources listet:

sudo gedit /etc/apt/sources.list 

Majd adjuk hozzá az alábbi két sort:

deb http://ppa.launchpad.net/kwwii/ubuntu hardy main
deb-src http://ppa.launchpad.net/kwwii/ubuntu hardy main

Ezután már csak frissítenünk kell:

sudo apt-get update
sudo apt-get upgrade

És már ott is figyel a választható témák közt NewHuman néven.

A téma megtetszett nekem (bár még nem tökéletes), úgyhogy marad (pedig alapból a kék, zöld és fekete árnyalatokat használom, de ez a számomra meghatározhatatlan szín is tetszik).

Hopp, a screenshot lemaradt:
Hardy Heron Intrepid Ibex témával