Archive for 2008. Április

Critical Mass Szeged

2008 Április 22

Ez is megvolt. Aki nem tudná, hogy mi is ez, annak elmondom, hogy egy kerékpáros felvonulás, amit a biciklis közlekedés népszerűsítéséért és megkönnyítéséért szerveznek. És évről évre többen veszünk részt rajta. Aki további információra vágyik, az látogassa meg a hivatalos honlapot. A gyülekező a Dóm téren volt, és már az indulás előtt fél órával rengetegen voltunk. A hangulat fokozása érdekében aki kért kaphatott lufit amit a bringára akaszt, meg lehetett venni különböző CM cuccokat, amikkel a rendezvényt támogatod. Sajnos nem készültek pólókkal, csak sokikszellesből volt néhány. A gyerekeknek ilyen szamárfület osztottak, de nem csak ők kaptak. :) Az elején kicsit megijedtem mert elkezdett zuhogni az eső. Jól megáztunk, de szinte senki se ment haza emiatt. A szervezők és a rendőrök tökéletes munkájának köszönhetően minden gond nélkül zajlott. Egyszer sem dugultunk be, bár voltak igen lassú szakaszok. Az autósok is jól reagáltak, egy durva szó nem hallatszott tőlük, és aki bosszús volt az is magában tartotta. Mondjuk volt 1-2 ember köztünk, aki nem viselkedett a rendezvényhez méltóan, de ezekre hatottak a többiek. Voltak köztünk néhány éves gyerekek, nyugdíjasok, postások, egyetemisták, szóval elég vegyes volt a társaság. A hangulat viszont végig jó volt. Háromszor emeltük a bringát a fejünk fölé: A városháza előtt, a Belvárosi Hídon és a Dóm téren. Fényképezőt nem vittem magammal, de mobillal kattintottam egy párat. Mire végesztünk, már mindenki megszáradt. :) A felvonulás végén megköszöntük a szervezőknek és a rendőröknek a munkát, felhívták a figyelmet a biztonságos közlekedésre és ennek tükrében lámpákat osztottak szét a lámpátlanok közt. Jate klubos ingyen belépős karszalagok is kiosztásra kerültek, de ezzel nem éltem mert senki nem volt a barátok közül, aki eljött volna.

Bár Szegeden nem gondolom, hogy olyan életveszélyes lenne biciklivel közlekedni, szerintem szükség van ilyen felvonulásokra. Itt egész jól ki vannak építve a bicikli utak, egyedül a nagykörút veszélyes ahol a kamionok járnak. Bár kerékpárútra még szükség lenne. Mindegy, minden út bicikliút :)

Ja, és külön tisztelet minden elvadult embernek, aki mindenféle fura, bicikliszerű járművön jelent meg :)

Megjegyzés: A dohányos résztvevők máskor legyenek szívesek menet közben nem rágyújtani, mert zavaró és illúzióromboló! :(

Itt van néhány kép. Nem sikerültek valami jól, de ez is valami. A képeken gyakran feltűnő úriember nem én lennék, hanem az egyik haverom :)

Billentyűzet :)

2008 Április 20

A munkám során találkoztam ezzel a gyöngyszemmel. Gyakran találkozok olyan klaviatúrával, ami angol, és rá van írva filccel a magyar kiosztás, viszont ezen valami nem stimmel. Emberünk abban a tudatban használja a gépét, hogy lent az a hosszú billentyű a shift. Gondolom szerinte 2 db space van. :) Külön fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a kurzor irányok is oda vannak írva a billentyűk mellé. :) Hát igen, valakinek nem olyan egyértelmű… ;)


2008 áprilisában az informatikai analfabéták még mindig köztünk élnek ;)

Előrendeltem Ubuntu 8.04-et

2008 Április 20

Eddig mindig a linuxos portálokat figyeltem, hogy mikor lehet előrendelni shipiten az új ubuntu kiadást. Most vagy nem írtak róla, vagy elkerülte a figyelmem, de most délután amikor felmentem a shipitre, már ott volt. Gyorsan rendeltem is, és mivel még nincsenek legyártott lemezek, gondolom ugyanakkor kapom meg mint bárki más. A hagyományos módon már csak 1 lemezt lehet rendelni. Indokolt esetben mondjuk rendelhetnék többet is, de akkor sokkal késöbb kapnám meg. Így sajnos nem nagyon fogom majd tudni osztogatni a lemezeket, pedig sokkal elegánsabb mint egy újraírható CD-n odaadni bárkinek. az előző LTS-ből még 5 darabot küldtek. Szerintem LTS-re való tekintettel lehetne többet is. Tudom, tudom, ajándék lónak ne nézd a fogászt…