Most egy kicsit távol leszek. Tudom, fura egy ilyen bejelentés, miután hónapokig hanyagoltalak titeket, de majd igyekszem sokat írni.
Most kell egy kis kikapcsolódás. Idén nem megyek távoli országokba, csak ide a Balaton partjára. Ennek egyrészt anyagi okai vannak, másrészt most idővel sem úgy állunk. De jó nekünk itt határon belül is, csak itt ki kell kapcsolni majd a telefont, nehogy utolérjen a munka.
Addig is jó nyaralást mindenkinek aki megteheti.
Archive for 2007. július
Balatoni nyaralás
2007 július 21ASIMOV Encyclopedia Galactica
2007 július 17Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a jó sci-fit. Könyv formájában meg főleg. Ennek ellenére Asimov műveit csak nemrég ismertem meg, pedig az “I, Robot” a kedvenc filmjeim közé tartozik. Könyvesboltban akadtam rá az Encyclopedia Galactica első kötetére, ami Asimov műveit kronológiai sorrendben gyűjti össze. A könyv elején már a robot novellák teljesen magával ragadják az embert, és az ember addig le sem tudja tenni a kötetet, amíg végig nem olvasta. Életemben először olvastam egy jó sci-fi krimit. Egyszerűen jó a könyv. Mindenkinek ajánlom aki szereti a műfajt. Nagy bánatom, hogy ezek a kötetek kezdenek lekerülni a könyvesboltok polcairól, így egyre nehezebb megvenni a teljes sorozatot. A második kötetet úgy tűnik már a kiadótól kell beszereznem.
Megnéztem a Harry Potter 5-öt
2007 július 17Mindig elég nagy felhajtás van a Harry Potter filmek körül. Mivel olvastam az összes eddig megjelent HP könyvet, és nem szeretek kimaradni semmiből, így elmentünk megnézni. Véleményem szerint a Harry Potter könyveknél és filmeknél is igaz, hogy minél újabb annál jobb. Főleg, hogy ez az új rendező igazán érti a dolgát. Az első két film a könyvek nélkül szerintem nem lettek volna nagy durranások. Kisgyermekeket erre a részre nem biztos, hogy ajánlott behozni, de aki olvasta a könyvet az számíthatott is erre. Összességében szerintem nem volt rossz a film, nekem kifejezetten tetszett. Az effektek is elég hatásosak voltak. Ha az ember nem azt nézi folyamatosan, hogy mi volt másképp a könyvben, vagy éppen mit hagytak ki, akkor igazán jól szórakozhat a filmen. Nem tudom más mozikban így volt-e, de egy elég érdekes dologgal spékelték meg a filmet: félidőben szünet volt. Moziban valahogy nem ehhez van az ember hozzászokva. Mindenesetre akinek tetszett az előző rész, annak szerintem ez is elnyeri majd a tetszését.
Akkorának látszik majd a Mars, mint a Hold?
2007 július 8Egyre érdekesebb HOAX-ok keringenek az interneten. Szüleim mutattak egy olyan lánclevelet, aminek a témája ugyanaz volt mint ennek a postnak a címe. De számomra mégis az a legmeglepőbb, hogy az emberek ezt el is hiszik. A levél azt próbálja beadni nekünk, hogy olyan közel kerül a Mars a Földhöz, hogy az égen akkorának látszik majd mint a Hold. Ez nyilvánvalóan marhaság, ha belegondolsz elég nagy baj lenne, ha ez megtörténne. Nem tudom mire jó ilyen marhaságok terjesztése, viszont érdekes látni, hogy mindent be lehet adni az embereknek, akik ezt fénysebességgel továbbítják másik száznak. Meg kell tanulni, hogy ne higyjünk el mindent, amit a médiában, látunk vagy olvasunk. Láncleveleknek meg főleg ne higyjünk, mert azok nem hiteles források. Gondolkodjunk is, ne csak olvassunk.
Data on/off
2007 július 7Pár hete amikor visszamentem az albérletembe, a lakótársam közölte velem, hogy nem tud internetezni. Megnéztem mindent és első ránézésre minden rendben volt, kivéve azt, hogy a data LED nem villogott, ahogy neki kellene. A router és a gépek viszont kaptak IP címet és tényleg mindennek működnie kellett volna. Miután már párszor szétszedtem mindent, hogy megnézzem hol lehet a hiba, találtam egy kis gombot a kábelmodem hátulján, ilyen felirattal: “DATA ON/OFF”. Ahogy ezt megnyomtam elkezdett villogni a data led és elkezdtek csorogni a bitek. Ez a dolog egy kicsit fejbevágott.
Mi értelme van egy ilyen gombnak azonkívül, hogy lehet vele szívatni magunkat? Elég könnyen el tudom képzelni, hogy Marika néni törölgetés közben véletlen megnyomja ezt az alig észrevehető gombot és a család nem tud netezni. Ilyenkor legalább lehet fizetni a szerelőnek egy gombnyomásért.