Archive for 2007. március

Tojásbéke, csirkeszabadság

2007 március 21

Ma reggel mentem gyakorlatra, és a TIK előtt feltűnt, hogy valakik transzparensekkel mászkálnak. Közelebb érve megláttuk, hogy csirkének öltözött emberkék mászkálnak tojásbékét és csirkeszabadságot hirdetve. Ez alapból jó poén, de a “Gravitáció provokáció!” és a “Lányok, a tojásaink a ti kezetekben vannak” felkiáltások tették igazán viccessé az egészet. Szórólapot is osztottak, de azt most nem volt kedvem begépelni, viszont pár gyengébb, mobillal készült fotóval tudok szolgálni. ;) Reggel elég jót tett a hangulatomnak. :)

Ne feledkezz meg a tejről

2007 március 17

Gondolom ti is sokszor vagytok úgy, hogy elvesztek a tennivalóitokban, elfelejtetek fontos határidős dolgokat miközben megpróbáljátok utolérni saját magatokat. Én már nagyon sok mindennel próbálkoztam, de általában csak a mobilomba írom be a fontos tennivalókat, mert arra gyakran ránézek, és majdnem mindig nálam van. Nemrég találtam rá a rememberthemilk.com címen elérhető csodára. Itt elég jól számon lehet tartani a tennivalókat és rengeteg szolgáltatást nyújt. Emékeztetőket küldhetsz magadnak SMS-ben, mailben, vagy bármilyen IM-en keresztül. Együt tud működni iCal-al és Google Calendarral is. A tennivalókat csoportokba szervezeted, láthatod mit kell csinálnod a közeljövőben, vagy épp miről feledkeztél meg. A teendőidet megoszthatod, vagy e-mailben emlékeztethetőt küldhetsz másoknak vagy saját magadnak, és a webes felületen azonnal meg is jelenik. A tennivalókat térképen is el lehet helyezni, bár én ezt nem igazán használom. De tudjátok mi tetszik nekem az egészben? Az egész felület annyira egyszerű és átgondolt, hogy nem tudom elképzelni hogyan lehetne még hatékonyabbá varázsolni. Ha az ember veszi a fáradtságot, hogy megjegyezze a gyorsbillentyűket is, akkor úgy érzi, hogy gyorsabban nem is kezelhetné a teendőit. Ráadásul pár hete már magyar felülettel is rendelkezik, és ha nem tetszik a dolog, akkor törölheted magad a rendszerből. Szerintem, ha ti is kipróbáljátok, akkor annyira fogjátok szeretni, mint én.

Egyedül az nem tetszik, hogy ismét mindent felteszek magamról a netre, és nem lehetek biztos benne, hogy nem fér akárki hozzá. Bár ezek az adatok (talán) nem annyira kényesek, így nincs túl sok okom félteni őket, meg már úgyis mindegy :) . Egyszer talán valaki majd filmet forgat az életemről ;)

Táncoló talpak

2007 március 10

Én nagyon szeretem a rajzfilmeket, és amit lehet meg is nézek. A Táncoló talpakat viszont nem reklámozhatták nagyon, mivel egyáltalán nem hallottam róla pár héttel ezelőttig. Tegnapelőtt sikerült megnéznem, és elég vegyesek róla a gondolataim. Ez egy elég aranyos kis animációs film. Nagyon jól meg vannak rajzolva a figurák, és alapból zseniális, ahogy az animációt és a valóságot összemosták. Mondanivalója is van a filmnek, azonban szerintem elég rossz oldalról van megközelítve, és nem ártott volna a forgatókönyvírónak se utánnaolvasnia egy-két dolognak. A film vége sem túl jó, mert egyrészt nekem nem annyira tetszik, másrészt az embereket nem készteti arra, hogy elgondolkodjanak a film mondanivalóján. Összességében viszont azt kell mondanom, hogy tetszett. A karaktereknek elég jól kidolgozott személyisége van, a spanyol pingvinek egyszerűen zseniálisak :)