Archive for 2006. december

Vista

2006 december 29

Síeltem, láttam, visszamennék

2006 december 23

Hétfőn hazaértem. Azért nem írtam idáig mert túl kellett esnem a vizsgáim felén. Az utazással nem volt semmi gond, 6-7 óra alatt kint lehettünk Bad Goisernben. Odafele mondjuk volt egy kis köd, de a határnál egyik oldalon sem kellett sokat várnunk. A szállás tipikus ifjúsági szálló volt, de nagyon otthonos és még reggelit is kaptunk. A tulajdonos házaspár hölgy tagja beszélt angolul, németül, románul (Romániából költözött oda) és értett egy picit magyarul is. Az első napot egy kis kirándulással töltöttük, felmértük a terepet. A sípályákhoz mentünk először. Mivel az idő ott is olyan kellemes volt mint itthon, így havat nem nagyon találtunk, a hóágyúk azonban működtek. Úgy tűnt mindent megtettek a turistákért, ha nincs hó, akkor csinálnak. Ezután körülnéztünk egy-két közeli városkában és Salzburgban. Nézelődtünk, forralt bort és puncsot iszogattunk és élveztük a város szépségét. Tényleg olyan szép, mint ahogy mások is mesélték nekem, és a karácsonyi vásárok ott is különleges hangulatot adtak neki. Ahogy hazaértünk, egy kis kártyázás és beszélgetés után lefeküdtünk aludni, hogy minél több energiánk legyen a síelésre. A Dachstein-West sípályáin voltunk. Az árak kicsit húzósak, egy napos bérletért símán elkérnek 30 eurót. A pályák minősége nagyon jó, és az osztrákok is nagyon kedves emberek. Nem egyszer hallottam magyarokat beszélgetni. Pozitívum volt hogy alig kellett sorban állnunk, és a jegyekben is rádiófrekvenciás chipek voltak, így a beléptetőrendszer is tökéletes volt. Elég ha csak az ember zsebében van a jegy, beáll az ajtóba és mehet is. Hódeszkások közt is kedvelt lehetett a pálya, mert voltak jópáran. A harmadik napon csomagoltunk és hazafelé jövet beugrottunk Bécsbe. Kellemes kis utazás volt így a tél elején. Egyáltalán nem bánom, hogy síelni mentem ahelyett, hogy vizsgára készülnék :)

Alpok, síelés, egy kis nyugi…

2006 december 14

Vége a szorgalmi időszaknak.Ez jól hangzik, de mégsem annyira az, mivel ez vizsgaidőszakot jelent. Ezen a héten megpróbáltam minél többet tanulni, mert a hétvégén elugrok síelni :) . Picit érdekes lesz, mivel hétfő éjszaka érünk haza, kedden meg már vizsga lesz. Nekem úgy tűnik, mindenki jobban izgul nálam, hogy hogy sikerül majd az a vizsgám :) Részemről jó lessz egy kicsit kikapcsolódni, végre havat látni, hülyülni a haverokkal. Az utóbbi időben picit túlhajtottam magam. Talán a vizsgákra is jótékony hatással lesz (vagy nem :D ). Szóval a célpont Bad Goisern és remélem lesz sok hó meg minden :) Ha hazajöttem írok majd róla, és ha minden igaz, készül majd egy csomó kép. Két foralt bor vagy hideg sör közt azért gondolok majd rátok is ;)

>>> Élménybeszámoló

Táp

2006 december 9

Hihetetlen dolog történt velem. Garanciálisan kicserélték a tápomat 1 év után!!! :D Egy éve elfüstölt a tápom, és az alaplapi csatlakozó is fekete lett egy kicsit. Akkor derült ki, hogy a táp füsttel működik: ha kijön a füst akkor nem működik tovább. Mivel a táp akkor még nem volt egy éves, visszavittem a boltba ahol vettem. Első körben a Chieftec nem akarta kicserélni a tápot, sőt második, harmadik körben sem. Egy idő után a boltba is hiába mentem vissza, mert nem volt semmi fejlemény. Nyár közepén már azt írták, hogy azért nem cserélik ki, mert nem PC-hez használtam a tápegységet. Lustaság fél egészség, az alaplapot nem tisztítottam meg az égésnyomoktól, így lefényképeztük és a képet elküldtük nekik. Nem tudom, ennek köszönhető-e, de végre ismét a saját tápom van a gépemben. Végülis nem volt különösebb probléma, mert kaptam addig cseretápot, de direkt azért vettünk Chieftec-et, hogy az bírja majd. 20 000 Ft-ot kiadtunk rá és egyrészt egy éven belül tönkrement, másrészt egy évi huzavona után cserélték csak ki. Azóta többen mondják, hogy a Chieftec már nem az a márka, ami rég volt. Mindenesetre engem jól megszivattak

CD/DVD írás Total Commanderrel

2006 december 9

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem nagyon nem áll kézre a Nero (vagy bármelyik Windowsos CD író progi). Lehet elszoktam tőle, vagy az új verziók tényleg ilyen rosszak… nem tudom. Linux alatt is a Gnome beépített íróját használom, mert szeretem az egyszerűségét. Komolyabb akciókra pedig ott a GnomeBaker. Na de nézzük mivel írhatunk CD/DVD-t Windows alatt kényelmesen. Ezt a tippet egy barátomtól kaptam, és ezért nagyon hálás is vagyok neki. Szerintem mindannyiunk Windows telepítés után az első progik közt teszi fel a Total Commandert. Ehhez letölthető egy egyszerű kis plugin, amivel egyszerűen írhatunk akármilyen CD-t vagy DVD-t. Egyszerűen mindent tud amit tudnia kell, és ahhoz képest, hogy még béta, nálam tökéletesen működik. Ezenkívül ingyenes, csak Total Commander kell neki, abból meg bőven elég a shareware is. A plugint TCBurnernek hívják és a FoxBurner SDK-t használja. Akit érdekel a plugin, az megtalálja itt.