Archive for 2006. november

Ubuntu Edgy Eft tapasztalatok és esettanulmány

2006 november 24

Kicsit megkéstem ezzel is, bár ez most nem igazán fogható a lustaságomra. Az Edgy-t már az első béta óta használom a saját gépemen, így amikor egy hónappal ezelőtt megjelent, számomra már nem volt túl nagy újdonság. Pedig igenis van miről írni. Az Edgy végre ismét olyan, mint az első Ubuntu kiadások. Mindenből a legfrissebb, az sem baj ha béta. Mindezek ellenére elég stabil a rendszer. A Gnome-ban és az ubuntus kisalkalmazásokban viszont látok kivetnivalót. Például munkaterületek közti áthelyezésnél túl nagy ikonok jelennek meg, a párbeszédablakok sem az igaziak (például a fileok jogainak beállítása). A következő release-től viszont félek, mert ott nem titkoltan a VPS-re gyúrnak. Nem tudom mi sül majd ki belőle.

És egy rövid esettanulmány. Anya mostanában elég sokat küszködött a Windows-al, és egy számomra meglepő ötlettel állt elő: tegyek fel neki Linuxot. Anya tanárnő, ezért főként irodai szoftvereknek kell futnia. Már Windows alatt is mindenki firefoxot és thunderbirdöt használ a családban, így azok sem jelentenek különösebb problémát. A gép egy régi 850Mhz-re felhúzott Celeron, 192Mb, memóriával. A Linuxos merevlemez 4Gb. Az Ubuntu és a Gnome jó választásnak tűnt, és nagyon jól megy rajta. Az ntfs partíciót írhatóra kellett varázsolnom, ami könnyen ment a fuse ntfs-3g-vel. Az OOo sem okozott eddig gondot. Úgy tűnik az Ubuntu teljesen alkalmas irodai munkára olyanoknak is, akik ezelőtt soha nem használtak Linuxot.

Szabadság, szerelem

2006 november 2

Ismét moziban jártunk, és megnéztük a Szabadság, szerelem című magyar filmet. Mivel a témája elég komoly (1956-ról szól), kicsit féltem tőle, mert kevés jó komoly magyar film született az utóbbi időben. Úgy tűnik félelmem alaptalan volt, a film nagyon jól sikerült. A filmzene is remekül el lett találva szerintem. A filmben történelmileg sincs szerintem semmi kivetnivaló, és a film cselekménye is nagyon jó lett. Van benne minden: sport, barátság, szerelem, akció. A szereposztás nagyon jó volt, és a jelenetek is nagyon hatásosak voltak. Volt egy-két utalás más magyar filmekre is. Ugyanazt tudom elmondani, amit az Utazás című színdarabról: elég súlyos, emészteni kell, de ez is egy méltó mű 1956 50. évfordulójára. Szintén nem hepiend a vége, és egy kicsit befejezetlen, de ez így is van jól. Mindenkinek ajánlom a filmet, legalább egyszer érdemes megnézni.