Adatvesztés és egyéb izgalmak

By kenderesip

Amikor tesztelek nem ritka, hogy felmerülnek kisebb-nagyobb problémák. Töbek közt ezért nem szoktam éles rendszeren kísérletezni. Most lustaságból és egyébb okok miatt mégsem így tettem és meg is lett a hatása.

Először sikerült 20 Gb adatot semmivé tettem, majd ezt további ügyeskedés után sikerült a teljes merevlemezre kiterjesztenem. Tehát minden megvolt, hogy a tegnapi napom önfeledt boldogságban teljen. Eltüntettem mindegyik operációs rendszeremet, több kódomat, scriptemet és néhány fotót amik számomra pótolhatatlanok. Ismét le kellett vonnom a tanulságot, hogy a jövőben egyetlen particionáló programban sem szabad maradéktalanul megbízni, és csak akkor vetemedek ezekután ilyen műveletekre, ha minden adatomat biztonságban tudom. Azonban rávilágított az eset arra, hogy éveken keresztül nem hiába csináltam biztonsági mentéseket. És ha megpróbálom optimistán nézni a dolgokat, akkor nem kevés lemezterületem szabadult fel, és végre rend van a vinyón. Sőt egyel kevesebb partícióm van … erre a lépésre rég el akartam szánni magam. :)

Visszakerült a merevlemezemre az Ubuntum, ami már nagyon hiányzott. Viszont telepítéskor arculcsapott, hogy az install teljesen megváltozott. Nem az általam kedvelt parancssoros telepítő fogadott, hanem livecd-ről kellett egy alkalmazással telepítenem a rendszert. Ez nagyon nem tetszett. :( Viszont egy kis bütykölés után kezd olyanná válni, amilyennek én szeretem, és ez most valamennyire boldogít :)

One Response to “Adatvesztés és egyéb izgalmak”

  1. Tóth Zoltán Says:

    Nézd meg a fent említett weboldalt, és ha meg van még a döglött winyód, (bár kétlem hogy még nem írtad újra tele), ítéld meg kockáztatsz-e bármit is ha megkeresel egy helyreállítási próbára! Amit nem írtál felül, arra még így is van esély! Tóth Zoltán 30-9403125
    segitseg@adatdoktor.hu
    Adathelyreállítás másképp!

Válasz