SuSE 10.1 teszt

By kenderesip

Nemrégiben jelent meg a SuSE linux 10.1-es verziója. Gondoltam, ha már tegnap kipróbáltam a Vistát, akkor kipróbálom ezt is. A SuSE Linuxhoz nagyon kellemes emlékeim fűződnek, mivel ez volt életem első Linuxa. Régebben mégis kiszerettem belőle és a 9-es szériától kezdve már nem is figyeltem rá. Azonban a Novell megvette és kezdtek úgy alakulni a dolgok a SuSE körül, hogy nekem ismét felkeltette az érdeklődésemet. Tehát izgatottan vágtam bele az installálásba.

A telepítés YaST-al történt, ami nekem nem igazán szimpatikus. Nem túl egyszerű, viszont sok beállítás elvágezhető telepítés közben. Hardverekkel sem volt semmi gondja, mindent felismert és talált hozzá drivert is. Választhattam a KDE és a GNOME közt. Én a GNOME-ot választottam, mivel már évek óta azt használom. Miután felmásolja a fájlokat egy újraindítás után következnek a fontosabb beállítások, majd használatba vehetjük a rendszert.
A rendszer külsőre egészen esztétikus, viszont felépítésében hiányolom az Ubuntu féle egyszerűséget. YaST helyett is szivesebben használok apt-ot, viszont a rendszer beállítása meglepően könnyű volt. A frissítéseket is hasonlóképp tudtam feltenni ahogy Ubuntuban. Sőt, itt valamivel több információt kaptam róluk. Telepítés után több kedvenc programomat megtaláltam a rendszerben. A Beagle is benne van, és az XGL is valamivel gyorsabbá teszi (vagy csak én látom így?) a rendszert.

Összességében nekem tetszett a SuSE 10.1. Egy bajom volt vele. Az, hogy nem Ubuntu. Viszont jó látni hogy a SuSE (szerintem) ismét jó irányba halad.

Válasz